header-image
Radius: Off
Radius:
km Set radius for geolocation
Search

Izland hagyományos konyhája-tradicionális ételei

Izland hagyományos konyhája-tradicionális ételei

Izland hagyományos konyhája-tradicionális ételei

Izland a szépséges tájak, a bőséges tengeri élőlények és az izgalmas gasztronómia.

De vajon mit esznek az izlandiak, és ha turistaként érkezünk erre a szigetre, milyen ételeket kóstolhatunk meg?

Hogy megértsük az izlandi konyha sajátosságait, ehhez nézzük meg a tényeket.

A szántóföldeken szinte néhány növény kivételével nem terem semmi. Kevés a fa a tüzelőanyag is, ami általában a konyhához szükséges ezért a lakók étrendjét főleg állati élelmiszerek határozták meg. A húst és a belsőségeket többféleképpen tartósították – füstölték, szárították, erjesztették –, ami különböző ízvilágokat eredményezett. Továbbá a különböző hűtőtechnológiák megjelenése előtt a só igen népszerű tartósítószernek számított, amit úgy nyertek ki az óceánból, hogy hagyták elpárologni róla a vizet a tűző napon, vagy tűzhelyre téve.

Másodszor nézzük meg azt, hogy milyen alapanyagok jellemzik az izlandi konyhát?

Izlandon a legalapvetőbb alapanyag a hal. Azon belül is a tőkehal, a pisztráng, és az egyéb tengeri herkentyűk beleértve a bálna és a cápa húst is. A második alapanyag a bárányhús. A bárányoknak megfelelő az itteni időjárás. A szárnyas húsok közül pedig a leggyakoribb a lundra és a csirke. A tej miatt tartják a marhát, ezért ennek a húsa nagyon drága és ritka.

És akkor nézzük az ételeket, amit ezekből az alapanyagokból készítenek

Izland ez a Hal, hal és még több hal halételek hazája

Izland múltja, jelene és a jövője a halászatban rejlik.  A tenger kincsei nem csak táplálékot jelentenek, hanem egy nagyon gazdaságos export cikk is.  A halászat egy megbecsült munka, ami a kultúra részévé vált. Mivel a 19. század előtt a gabona importálása nagyon drága volt, maga a kenyér is luxuscikknek számított, úgyhogy ezért Izlandon a legnépszerűbb étel a szárított tőkehal lett. A tőkehalat vagy farkashalat először megpucolják, aztán a hagyományok szerint felakasztják száradni az óceán partján, hogy a húst átjárhassa a sós levegő. A szárítási folyamat régen 4-6 hétbe is telt, ma ez az idő 36-48 órára rövidült a modern technológiának köszönhetően. Ha Izlandon járunk meg kell kóstolni a szárított tőkehalat, vagyis a harðfiskurt, amit szinte bármelyik élelmiszerboltban vagy piacon megtalálsz. Fogyasztható magában vagy vajjal. De ki lehet próbálni a halpörköltet, azaz a plokkfiskurt, ami fehér húsú halból, krumpliból, hagymából, lisztből és tejből készül.

És akkor nézzük a bálna húsát (Hvalur). Az izlandi konyha legvitatottabb étele a bálnahús. A bálnavadászat a XII. században vette kezdetét az országban, ahol a XIX. század végéig lándzsát használtak az emberek, akik ez követően átszoktak az új technológiákra.

Bálnahús izlandi konyhán

Bálnahús izlandi konyhán

1986-ban a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság az egész világon betiltotta a kereskedelmi célú bálnavadászatot, amit 1989-re sikerült is megállítani Izlandon, ám 2006-ban ismét elkezdődött a bálnavadászat, az Izlandi Halászati Bizottság ellenőrzése alatt. A nemzetközileg kétes érzéseket kiváltó bálnahús állítólag finom, magas a tápértéke, és jól illeszkedik az egészséges étrendbe. A bálna nagyon finom étel. Hasonlít a sötétvörös marhahúsra, csak kis halas beütéssel.

Izland ahol bárányból több étel is készül

Amióta a vikingek megérkeztek Izlandra a másik kedvenc étel alap a bárányhús lett a halak után. És nem csak a húsa, hanem a gyapjúja is kedvelt volt a telepesek körében. És mivel ezek az első behozott állatok nem érintkeztek más fajokkal ezért ezek elszigetelten tudtak fejlődni. Izlandiak kedvelt étele a Füstölt bárány (Hangikjöt), különösen finom bárányhús, köszönhetően az izlandi állattartásnak. A hűtőtechnológiák megjelenése előtt az étel tartósításának egyik legnépszerűbb formája a füstölés volt. Nem csak a húst konzerválta, de az ízeket is. A hangikjöt, vagyis „lógó hús” azokból az időkből kapta a nevét, amikor még a füstölő fészer gerendáiról függött alá a bárányhús.

Az alapanyag a bárányok szabadon engedve a vadonban nem csak füveket legelnek, hanem virágokat, gyógynövényeket és egész évben kint vannak, mindenféle szabályozás nélkül. A húsuk így egész életükben “pácolás alatt vannak”. A füstölt bárányt leginkább főtt burgonyával, besamel-szósszal, céklával, zöldborsóval tálalják. Ez az étel bármelyik formájában finom, de ha igazi tradicionális ételt szeretnél enni, akkor próbáld ki szendvicsben is hagyományos flatkaka kenyérrel felszolgálva, ami a helyiek körében népszerű ebédnek számít.

Bárányok Izlandon

Bárányok Izlandon

 A híres és tradicionális izlandi bárányleves Kjötsúpa. Szinte mindenhol kínálják – eltérő minőségben, de érdemes megkóstolni. amibe a bárány rágósabb részei kerülnek, sok zöldséggel és izlandi fűszerekkel együtt. A bárányhúson kívül legtöbbször tartalmaz: rizst, burgonyát, fehér és sárgarépát, hagymát. Hosszan főzik mielőtt tálalják és sok izlandi szerint hagyni kell kihűlni, és újra melegíteni, akkor a legjobb. A feltekert füstölt bárányhúsból készül a pylsa, azaz az izlandi hotdog is, ami pirított hagymával, ketchuppal, mustárral és Remulád-mártással az igazi.

A szárnyas húsok

Az izlandiak nemzeti kismadara a puffin (lunda) nem csak nagyon szép és aranyos, hanem vesztére nagyon finom is. Kevés helyen árulják, leginkább a Westfjords régióban lehet vele találkozni. A legnagyobb populáció a Westman szigeteken él, ami a világ lundanépességének a 20 százalékát teszi ki. Habár úgy tűnik, hogy nem fenyegeti a kihalása veszélye a lundákat, mégis az elmúlt években megfogyatkozott a számuk.
Füstölt és grillezett módon tálalják áfonyaszósszal legtöbbször. A lunda más országokban védett faj, de Izlandon és a Feröer szigeteken a mai napig engedélyezett a fogyasztásuk, ugyanis mindkét nemzet konyhájának részét képezi már évszázadok óta, ráadásul nyaranta nagyjából 10 millió lunda költözik Izlandra.

A kiegészítések

Skyr, az izlandi “joghurt” csoda A Skyr leginkább joghurtra hasonlító, de technikailag inkább sajt, proteinben nagyon gazdag tejtermék. Kocsonyásodott túróból készítik, többféle ízesítésben kapható. 12% protein, 3% szénhidrát és csak 0,5% zsírt tartalmaz, gazdag kalciumban és vitaminokban. Szuper egészséges és szuper finom.

Amikor a vikingek letelepedtek a szigeten, akkor magukkal hozták a gasztronómiájuk sajátosságait is. Az azóta eltelt időkben a Norvégiából származó ételeknek rengetegféle variációja született, de a skyr az egyetlen, ami az izlandi boltokban megtalálható, de az anyaországban nem.

Skyr Joghurt Izlandi konyha

Skyr Joghurt Izlandi konyha

Sovány tejből készül. Miután leválasztják róla a tejszínt, pasztörizálják és hozzáadják az élő kultúráját. Később vaníliával, bogyós gyümölcsökkel, mangóval, kókusszal, esetleg édesgyökérrel ízesítik. A nap bármely időszakában fogyasztható.

Természetesen vannak olyan étkek is melyek ijesztőnek tűnnek. A gasztronómia területén nagyon erősen őrzi a hagyományait Izland. Ezért külön fesztiválokat tartanak azért, hogy bemutassák a történelmi ételeiket, amelyek között szerepel az erjesztett cápa, főtt bárányfej, vagy például a pácolt herék. Összefoglalva, Izland egy csoda hely és ne hagyd ki a konyháját. Olvass további cikkeket a blog oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket karakterrel jelöltük